A Kintsugi röviden

Magamról

A természet tisztelete és szeretete miatt pályaválasztáskor a környezetvédelem mellett tettem le a voksom, és szereztem környezetmérnöki oklevelet. Dolgoztam vegyipari területen, majd mérnöki tanácsadó irodában. Idővel a szakmámhoz kapcsolódó társszakmákat (munkavédelem, tűzvédelem) is kitanultam és az utóbbi 14 évben egy multinacionális infokommunikációs cégnél környezetvédelemmel, valamint munkahelyi egészségvédelemmel és biztonsággal foglalkoztam.

Most kérdezheted, hogy „jó, jó, de hogy jött a „Lélek-Kintsugi”?”

Íme a történetem:

2004-ben kezdtem az önismeret útját járni – saját kérdéseimre válaszokat találni.

2005-ben az ismeretségi körben történt, születés előtti baba elvesztéssel kapcsolatos beszélgetések kapcsán fogalmazódott meg bennem, hogy mélyebben megismerkedjek a segítői pályával és lehetőségeivel. Ezt követően tudatosan és folyamatosan kerestem azokat a módszereket, amelyekkel még jobban megismerhetem és fejleszthetem önmagam, illetve azokat elsajátítva másokat is támogathatok saját útjukon.

Lélek-Kintsugi

Írj nekem!

Ha felkeltettem az érdeklődésed, vagy úgy érzed tudok Neked segíteni, vedd fel velem a kapcsolatot!

Számos képzés és módszertan közül az alábbiak voltak a legmeghatározóbbak

Volt még egy nagy tanítom, az ÉLET.

Magánéletemben többször kerültem mélypontra, hullottam darabjaimra. Megtapasztaltam, hogy milyen, amikor a várva várt kis lélek azelőtt távozik, mielőtt megszületne.

Milyen rádöbbenni arra, hogy boldogtalan vagyok a házasságomban úgy, hogy közben a gyermekem rajongásig szereti az édesapját. 

Vagy amikor rájövök, hogy a megélhetésemet biztosító munkámat értelmetlennek érzem, és nem tudom szívvel-lélekkel végezni.

Tudom, milyen szembenézni az árnyakkal, félelmekkel, kétségekkel. Megfogalmazni és kimondani lelkem igazi vágyát. Alkudozni önmagammal. Megtenni az első lépéseket. Olykor meghátrálni, visszafordulni, de a legvégén félelmeimet legyőzve a változás útjára lépni. Megbocsátani. Mindeközben hinni abban, hogy minden jóra fordul. És aztán megtapasztalni a valóságot, ami felülmúlja az álmaimat.

Tudom, hogy az életem alakulása nemcsak a szerencse vagy véletlen műve, és azt is, hogy „extra-hiper-szuper-képességekkel” sem rendelkezem.

Semmi mást nem tettem, csak beleálltam abba, hogy önmagam lehessek. Az önmagamról és világról alkotott gondolatvilágomat, valamint a saját veszteségeimet, töréseimet tudatosan górcső alá vettem, átdolgoztam, és „újraalkottam” önmagam. Többnyire a már megismert módszereket használtam, de volt, hogy külső segítő támogatását kértem. Töretlenül hittem, hogy ha a lelkem vágyát követem, és teszek érte, elérem a célomat. Ennek eredményeként mára már új minőségeket hordozó, boldog, kiegyensúlyozott és önazonos életet élek. Az élet persze folyton új kihívások elé állít, de most már tudom, merem és akarom is, hogy csak arra mondjak igent, ami ÉN vagyok.

Hiszek abban, hogy ez Neked is sikerülhet! Hiszek Benned!

Hiszek abban, hogy