Néhány éve történt, hogy egy régi álmom valóra vált – eljutottam az Istenek szigetére. Fantasztikus utazás volt – rengeteg élménnyel, tanítással, amik a mai napig elkísérnek és támogatnak.
Helló Agung! Viszlát Bali?
Bali még a kétezres években szólított meg, amikor egy dokumentumfilm utolsó pár percét láttam. A sziget egyik jelképét mutatták, Ulun Danu Bratan-t vagy ahogy emlegetik az „úszó templomot”. Elvarázsolt a látványa, és azt éreztem, hogy egyszer oda el kell jutnom. Aztán ez amolyan álom is maradt jó ideig, mígnem 2017-ben egy családlátogatás kapcsán Bali „szomszédságába” utaztunk.
A terv az volt, hogy november végén megérkezünk Perth-be, aztán Mikulás ajándékként „átugrunk” Balira. Meglett a repülőjegy, a szállás, találtunk egy magyar-indonéz házaspárt, akik kalauzoltak minket az ott létünk alatt.
Mikor megérkeztünk Ausztráliába, jött a hír, hogy kitört az Agung vulkán Balin, és teljes légtérzárat rendeltek el, így se ki, se be nem lehet utazni. Izgultunk, aggódtunk, hogy hogyan alakul a helyzet, mert az 1963-as kitörésekor több, mint ezer ember vesztette életét. Naponta többször figyeltük a híreket, a reptéri infókat, hogy mi lesz az utunkkal. December 5-én este indult volna a gépünk, 3-án a nappali járatok már közlekedtek, de az esti járatokat rendre törölték.
Majd hirtelen belém hasított egy érzés: ha ott kell lennünk, ott leszünk – ezzel el is engedtem mindenféle elvárásomat. És láss csodát, másnap helyreállt a teljes légiforgalom, így 5-én boldogan csomagoltunk.
Üdv az Istenek szigetén! Foglalj helyet az érzelmi hullámvasúton!
Pár órás út után megérkeztünk. Alig akartam elhinni, hogy ott vagyok. Mint egy kisgyerek, csodáltam a repülőtér csodás épületét, élveztem az éjszaka párás melegét.
Aztán megcsapott a való világ.
A terminál külső részébe érve ezer taxis próbált „levadászni” minket, hogy elvigyenek a szállásra. A sziget az Agung kitörése miatt „leállt”, így a helyi taxisok csapatostul torpedózták meg az érkező turistákat, hogy pótolják a kiesett jövedelmüket. A tömegben egyedül arra tudtam koncentrálni, hogy a kisfiam el ne tűnjön, és valahogy levegőhöz jussunk. Akkor és ott szívem szerint fordultam is volna vissza.
Beültünk egy taxiba, kifelé a reptérről a „Make your dreams happen” azaz „Váltsd valóra az álmaid!” felirat fogadott – mintha a Jóisten üzent volna.
A szállásunk egy sötét sikátorszerű utcában volt. Amikor bekanyarodtunk, riadt szemekkel néztünk egymásra kisfiammal, hogy hova visznek minket. Utólag megbeszéltük, hogy akkor mindkettőnk fejében a szervkereskedők rémes képe villogott.
Pár másodperc múlva viszont már a hotelünk csodálatos épületei között, a kertben sétáltunk egy pohár frissen facsart gyümölcslével a kezünkben.
A másnap ismét tartogatott meglepetéseket: a fiam akkoriban igencsak „ínyenc” volt – alig volt olyan étel, amit megevett. A hotelben kapott több fogásos, mennyei reggeliből szinte semmi nem kellett neki. Ekkor kezdődött a kaja-küldetés, amiről elég gyorsan bebizonyosodott, hogy amolyan lehetetlen küldetés. Élelmiszerboltot sehol nem találtunk, viszont bármerre mentünk minden üzletbe, étterembe, masszázsszalonba be akartak minket invitálni.
1 óra múlva már semmi más vágyam nem volt, minthogy hazamenjünk vagy legalábbis a hotelbe, ahonnan ki se dugjuk az orrunkat egy hétig! Frusztrált, hogy nem tudom, hogy mit fog enni a gyerkőc 1 hétig, és hogy minden lépésünknél megszólít egy balinéz.
Kimenekültünk az óceán partra. Elmerengtem a hullámzáson, és az járt a fejembe, hogy mibe is keveredtünk, mit keresünk mi itt. Megkérdőjeleztem minden józan eszemet, hogy neki vágtunk ennek az útnak.
Majd egyszer csak jött egy gondolat:
„Nyugi! Most csak élvezd, és légy hálás azért, hogy itt vagy – hiszen erre vágytál évek óta!
Hagyd, hogy minden megoldódjon!”
Ezt követően valahogy minden egyenesbe jött. Negyed órán belül találtunk egy üzletet, ahol tudtunk kisfiam fogára való ételt venni. Majd az este folyamán kiderült, hogy Balin is vannak olyan finomabbnál finomabb ételek, amit még a kis ínyencem is örömmel fogyaszt. A varázslat aztán tovább folytatódott: a vulkán kitörés miatt híre hamva sem volt a tömegnek, sokszor magunkban csodálhattuk meg Bali gyöngyszemeit.
Végül egy csodálatos hetet töltöttünk kint, amit azóta is az egyik legizgalmasabb, legemlékezetesebb közös kalandként tartunk számon.
Mik a tanulságok számomra az egészből?
- Tegyek meg minden tőlem telhetőt, hogy valami megvalósuljon.
- Ne aggódjak olyan dolgokon, amiket nem tudok befolyásolni.
- Fókuszáljak arra, amit már elértem. Legyek érte hálás, majd élvezzem.
- Amikor az álmom megvalósítására adom a fejemet, egyben egy érzelmi hullámvasútra is jegyet váltok - a legkülönbözőbb érzelmek keríthetnek hatalmukba. Félhetek, érezhetem, hogy legszívesebben meghátrálnék, még akár a pokolra is kívánhatom azt, amiben éppen vagyok – annak ellenére, hogy ott vagyok, ahova évek óta vágytam.
- Ha a negatív érzéseket megengedem, megélem, majd elengedem, a megoldásokat is megtalálom vagy azok találnak rám.
- Miután mindezt tudatosítottam, a felismeréseket akár erőforrásként is használhatom.
Azóta is sokszor eszembe jut ez az út. Erőt, hitet ad az életem folyamán, amikor kihívásokkal szembesülök.
Gondold végig, Te hogy vagy ezzel?
Történt-e olyan, amiből életre szóló lecke lett. Van-e olyan emléked, ami a mai napig átsegít a nehézségeken?
