A bejegyzésben eloszlatom a megbocsátást övező tévhiteket, körbejárom valódi jelentését és összefoglalom a megbocsátás ajándékait

Mindannyiunk életében történnek olyan dolgok, ami során sérülünk vagy éppen mi bántunk másokat – akarva-akaratlanul is. Ezeket a sebeket, sérelmeket akár évtizedekig is cipelhetjük magunkkal.  Előfordul, hogy visszaemlékezve a múltra szinte ugyanolyan intenzitással öntenek el bennünket az érzések, mint amikor átéltük. Ha voltál már ilyen helyzetben, valószínűleg már Neked is mondták egy-egy ilyen eset kapcsán, hogy az már a múlt, engedd el, bocsáss meg a másiknak vagy saját magadnak.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt látom, hogy a megbocsátás az egyik olyan fogalom, amit számtalan félreértés övez. Emiatt gyakran erőteljes ellenállás a reakció, amikor szóba kerül egy-egy helyzet megoldási lehetőségeként vagy éppen a Gyászfeldolgozás Módszer kapcsán.

Tévhitek, amelyek akadályoznak a megbocsátásban

„A megbocsátás azt jelenti, hogy felmentem a másikat.”

A másik iránt érzett neheztelés egyfajta bizonyíték lehet arra, hogy valami igazságtalanság történt velünk. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy érvényt adunk a bántásnak vagy felmentjük a másikat a viselkedése alól.
A megbocsátás nem igazolás, hanem elengedés. Nem azt mondod vele, hogy amit tettek, az rendben volt, hanem hogy nem akarsz tovább a múlt foglyaként élni. Jogod van a haraghoz, a sérelemhez, a fájdalomhoz  – de szabadságod van ahhoz, hogy úgy dönts, ne a múlt fájdalmas érzései határozzák meg a jelenedet, és ezáltal a jövődet.

„A megbocsátás azt jelenti, hogy újra bízom a másikban.”

A megbocsátás és a bizalom két külön dolog. Megbocsáthatsz valakinek anélkül, hogy újra a bizalmadba fogadnád. A megbocsátás a saját belső békédért történik, nem a kapcsolat helyreállítása miatt. Néha a megbocsátás lezárást hoz, nem újrakezdést.

„A megbocsátás a gyengeség jele.”

A megbocsátáshoz szükség van arra, hogy szembenézzünk a fájdalommal, felelősséget vállaljuk a múltbeli tetteinkért. Mindehhez jó nagy adag belső erő és bátorság szükségeltetik. A megbocsátás nem a gyenge emberek stratégiája.

„Ha megbocsátok, el kell felejtenem, ami történt.”

A megbocsátás nem a felejtésről szól. Nem kell elfelejtened a sérelmet ahhoz, hogy elengedd a hozzá kapcsolódó érzéseket. A múltat és így a hozzákapcsolódó emléket semmissé tenni nem tudod. Viszont másképp fogsz rátekinteni – a fájó seb tanító tapasztalatként élhet tovább.

„Meg kell várnom, amíg a másik bocsánatot kér.”

A megbocsátás nem függ a másik embertől.
Sokan nem kérnek bocsánatot – és van, hogy már nem is tudnak. Ha a megbocsátást a másik embertől várjuk, az életünk feletti hatalmat és irányítást átruházzuk. A valódi megbocsátás belül történik, akkor is, ha a másik semmit nem tesz érte.

„Csak akkor bocsáthatok meg, ha már nem érzek fájdalmat.”

Sokszor épp a megbocsátás hozza el a fájdalom enyhülését.
A harag és a fájdalom nem zárják ki a megbocsátást – együtt is létezhetnek egy ideig. Az elengedés első lépése sokszor az, hogy tudatosítjuk: fáj, de nem akarok tovább ezzel az érzéssel élni.

„Ha megbocsátok a másiknak, akkor újra bántani fog.”

A megbocsátás nem azt jelenti, hogy újra kapcsolódni kell a másik féllel. Ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy tiszta teret teremts saját magad számára, amiben szabadon dönthetsz, hogy szeretnél-e a másikkal kapcsolódni, és ha igen, milyen keretek között.

„Nem bocsátok meg, hadd szenvedjen a másik!”

A másik szenvedése vagy éppen nem szenvedése, nem a mi megbocsátásunktól függ. Azonban, ha nem vagy hajlandó megbocsátani akkor az olyan, mintha nap, mint nap bevennél egy kanál mérget, azért, hogy a másiknak árts. Tedd fel a kérdést: valójában kit mérgezel?

„Meghalt, így már nincs lehetőségem megbocsátani neki.”

A megbocsátásnak számos fajtája létezik. Az egyik az indirekt megbocsátás, ami azt jelenti, hogy mindent magunkban végzünk el, vagyis nem kell a másik személy jelenléte. Ugyanez a helyzet, amikor olyan valakinek bocsátunk meg, akivel eltávolodtunk, elidegenedtünk egymástól, így a fizikai kapcsolat megszűnt.

A fenti példákból is látható, hogy milyen sokféle módon értelmezzük félre ezt a fogalmat. Na de akkor mi is a megbocsátás? – kérdezheted most.

A megbocsátás valódi jelentése

„A megbocsátás kinyitja a szívünket, ha elakadtunk a neheztelés börtönében.”

David Kessler

A megbocsátás valójában egy választás, ami szabaddá tesz.

A megbocsátás egy tett, nem érzelem. Nem érezni kell a megbocsátást, hanem megtenni, majd az érzés idővel megérkezik.

Nem a másik ember „érdemli ki”, hanem mi ajándékozzuk meg önmagunkat azzal, hogy nem zárjuk magunkat a múlt kalitkájába.

A megbocsátás azt jelenti, hogy elengedjük a haragot, a fájdalmat, a neheztelés és a bosszúvágyat – azért, hogy ne ezek irányítsák többé az életünket.

A megbocsátás azt jelenti, hogy megbékélünk a múlttal, hogy a jelenben lehessünk.

A megbocsátás során elismerjük a sérelmeinket, majd engedélyt adunk arra, hogy mindezt elengedjük a gyógyulásunk érdekében.

Az önmagunknak való megbocsátás során vállaljuk a felelősséget a saját tetteinkért, viselkedésünkért. A megkövet szó csodálatosan fejezi ki, hogy valójában mit teszünk, hiszen a szó jelentése: ünnepélyes módon bocsánat kéréssel kiengesztelem a másikat.

A megbocsátás lehetőséget kínál, hogy kiálljunk önmagunkért, és tisztán kimondjuk, mi az, ami többé nem elfogadható számunkra.

A megbocsátás egy csodálatos eszköz, ha keserűséget érzünk valakivel kapcsolatban.

 

Végezetül pedig hallagassátok meg Pió atya gondolatai a megbocsátásról

A megbocsátás ajándékai

avagy mit nyerhetünk a megbocsátással?

A téma folytatását A megváltó megbocsátás útján – lépésről lépésre című bejegyzésben találod.

Ha érdekel, hogy a megbocsátás hogyan kapcsolódik a gyászfeldolgozáshoz, olvasd el a Gyógyítsd meg a szíved 3. – Elengedés, a gyászfeldolgozás művészete című blogcikket