Az előző posztomban a gyászról, gyászreakciókról és a gyászfázisokról szóló tévhitről foglaltam össze a gondolataimat. A feldogozatlan gyász kapcsán pedig elsőként a saját, talán számodra is tanulságos történetemet szeretném megosztani Veled kedves olvasó.
Az elmúlt pár év a feldolgozatlan gyászról is tanításokat hozott számomra. Két olyan dolgot is megtapasztaltam, amivel tisztában voltam elméletben, de a gyakorlatban mégsem álltak össze a kirakós darabjai.
Amikor a suszter cipője lyukas
14 év után teljesen váratlanul búcsút mondtak a munkahelyemen. Ezt úgy vettem, hogy a Jóisten is zöld jelzést adott arra, hogy megvalósítsam régóta dédelgetett álmomat – segítővé váljak. Mivel a lehető legjobb feltételekkel távozhattam a cégtől, ezért végtelenül hálás, reményteli és örömteli voltam, madarat lehetett volna velem fogatni.
Azonban ahogy telt-múlt az idő, azt vettem észre, hogy valami nem klappol, nem éreztem jól magam. Nem értettem az egészet, hiszen tisztában voltam, hogy ennél jobban nem alakulhattak volna a dolgaim.
Nem találtam a helyem, fáradt és enervált voltam, dekoncentrálttá, szétszórttá váltam. Mindez olyan mértéket öltött, hogy megfogalmazódott bennem, hogy enyhe ADHD-m lehet. Aztán jött a bűntudat, hogy nem úgy haladok a dolgaimmal, ahogy szeretnék. Hibáztattam magam, mert rinyálok, pedig semmi okom nem volt rá. Időnként sírdogáltam magamban vagy a férjemnek, aki mindig figyelmesen meghallgatott, – olykor „csak” egy öleléssel – lelket öntött belém.
Sokat használtam a Lélekhangot és meditáltam, kapcsolódtam önmagammal, ami sok mindenre rávilágított, könnyített a lelkemen, és egyre jobban lettem. A kirakós utolsó darabját a Gyászfeldolgozás Módszer adta meg. A képzési interjúra készülve újra elolvastam a Gyógyulás a gyászból című könyvet, és megvilágosodtam.
De hiszen én gyászolok!
Elkezdtem számba venni a könyv segítségével, hogy mi mindent veszítettem el azzal, hogy kiléptem az alkalmazotti létből, és minden értelmet nyert. Felszabadító volt rádöbbenni arra, hogy mindaz, amit tapasztaltam magammal kapcsolatban, teljesen normális és rendben való. Semmi más nem történt, „csak” éppen a búcsút követően nem gyászoltam el a munkahelyemen töltött 14 évet, a 19 éves szakmai identitásomat, az alkalmazotti létből fakadó anyagi biztonságot, a munkahelyi kollektíva és rutin elvesztését, a korábbi szervezeti átalakítások miatti munkatársi veszteségeket, a közös ebédeléseket és kávézásokat, a folyosói csacsogásokat.
A tüneteimet a feldolgozatlan gyász okozta. Totális aha-élmény volt!
Az egyik felismerés az volt, hogy mennyire fontos meggyászolni a változásokkal járó veszteségeket, elköszönni a beteljesítetlen álmoktól, reményektől – még akkor is, ha az olyan irányba indulunk, ami a szívünk vágya volt.
A másik felismerés, hogy ha nem tudunk úgy működni, ahogy szoktunk – például szétszórtak vagyunk, kimerültek, nem tudunk koncentrálni, akkor gondoljuk végig, hogy mik történtek velünk az elmúlt időszakban, és hordoznak-e bármiféle veszteséget.
Ha az utóbbi kérdésre igen a válasz, akkor érdemes a gyászfeldolgozást választani első lépésként ahelyett, hogy haragszunk magunkra vagy akár mindenféle mentális címkékkel kezdjük el illetni magunkat.
A feldolgozatlan gyász okai
A feldolgozatlan gyász egyik oka, hogy nem tudjuk/akarjuk/merjük megélni a gyászt, amivel elvégezhetnénk a feldolgozáshoz szükséges érzelmi munkát.
Az érzelmi őszinteség hiánya fakadhat abból, hogy
- nem ismerjük a gyász természetét
- nem gondolunk arra, hogy egy gyászfolyamat kellős közepében vagyunk
- megijedünk a saját és mások érzelmi reakcióitól
- olyan mintákat, „megoldásokat” láttunk és sajátítottunk el korábban, amik valójában nem támogatják a valódi gyászfeldolgozást
- nincs olyan lehetőségünk, ahol együttérzően, kritika- és ítélkezésmentesen, tanácsok és intellektualizálás nélkül meghallgatnák a megéléseinket, kimondhatnánk érzelmi igazságainkat
A feldolgozatlan gyász másik oka nagy részben a befejezetlen, és immár lehetetlen érzelmi kommunikáció. Mindaz, amit a halál, a veszteség vagy a végérvényes változás véglegessé tett, már nincs módunk, lehetőségünk megváltoztatni vagy legalább kimondani.
A feldolgozatlan gyász jelei, hatásai
Rágódás a múlton
Ha sokszor és sokat merengsz a múlton és/vagy újra és újra lejátszod a fejedben, hogy mit kellett volna Neked vagy a másik félnek másként, jobban, többet csinálni vagy mondani. Ez megjelenhet az ún. „bárcsak- vágyban” is, mint például „bárcsak több időt töltöttem volna vele”, „bárcsak elmondhattam volna neki, hogy mennyire szeretem”.
A múlt hibáiból tanulni lehet, és azt gondolom, hogy érdemes is, de a megváltoztathatatlannal kínozni magunkat, a negatív érzésekkel magunkat mérgezni, felesleges és egyáltalán nem visz előre.
Félelem, aggodalom a jövőt illetően
A feldolgozatlan gyász meghatározza a jövődet – félhetsz az újabb csalódástól, kudarctól, veszteségtől. Aggodalommal, szorongással tekinthetsz a jövőbe, nem tervezgetsz vagy akár önként lemondasz a boldog élet lehetőségéről.
A bennünk lévő negatív érzés nemcsak a test izomerejének azonnali csökkenését idézi elő, hanem a látásunkat is – fizikailag és mentálisan egyaránt – beszűkíti.
Enerváltság, motiválatlanság, szétszórtság
A feldolgozatlan gyász rengeteg energiától foszt meg, elveszítheted az életkedvedet, hiszen tested és lelked nincs harmóniában. A ki nem fejezett érzelmek pedig testi-lelki megbetegedéshez vezethetnek. Az eltorlaszolt érzések hatással vannak a vegetatív idegrendszerre, ami kóros elváltozásokat okoz, betegségek kialakulásához vezet. A vegetatív zavarok hosszú távú fennállása ún. alarmbetegségeket (például magas vérnyomást, infarktust), vastagbélgyulladást, irritábilisbél-szindrómát okozhat.
Elszigetelődés
Feldolgozatlan gyász elkülönít másoktól. Ellenségesen tekinthetsz a külvilágra, félelmetes, biztonságot nélkülöző helynek érezheted.
A feldolgozatlan gyász befolyásolja a szeretésre és boldogságra való képességünket, és megakadályozza, hogy a jelenben megéljük az életünk szépségeit, szeretetteljes kapcsolataink támogató, felemelő oldalát.
Egysíkú és végletes gondolkodás az elvesztett személyről vagy időszakról
Előfordulhat, hogy az elvesztett személyt, időszakot nem teljes valójában érzékeled. Így lehet, hogy csak a jóra fókuszálva „piedesztálra állítod” vagy éppen ellenkezőleg, csak a negatív, rossz élményekre, megélésekre helyezed a figyelmed, és ezáltal „démonizálod” az elvesztett személyt, elmúlt időszakot.
Ékes példái ennek, amikor valaki a válása után még évekkel később is a volt párjáról nyomdafestéket nem tűrő módon, rendkívül indulatosan beszél vagy durva „becenéven” emlegeti. Vagy amikor valakit halála után „szentté” avatnak – ő volt a legcsodálatosabb, legtökéletesebb ember a Föld kerekségen.
Visszatérő negatív érzések
Feldogozatlan gyászra gondolj, ha a veszteségre gondolva, újra elmesélve a történetet erőteljes negatív, fájdalmas érzések kerítenek hatalmukba, akár még évekkel később is.
Feldolgozatlan válás kapcsán tapasztalhatunk olyat is, hogy a negatív érzéseket a közös gyermek „idézi meg” azáltal, hogy hozza a volt-házastársunk gesztusait, szójárását, mimikáját.
Sokszor évtizedekig is képesek vagyunk elfojtani a bennünk munkálkodó érzelmeket vagy csak annyira kiengedni a gőzt, hogy átmenetileg megkönnyebbüljünk. Cipelhetjük magunkkal a bűntudat, lelkiismeret-furdalás, csalódottság, düh, harag, szégyen, cserbenhagyottság fájdalmas érzését.
Ismerősek ezek a megélések? Ha igen, akkor
kérlek, állj meg egy pillanatra, gondolkodj el!
Valóban így szeretnéd-e leélni életed hátralévő részét? Vagy inkább úgy döntesz, hogy az életet választod, és elindulsz a gyászfeldolgozás útján.
A Gyógyítsd meg a szíved blogsorozat következő részében a gyászfeldolgozás témáját járom körbe. Tarts velem, és nézd meg, hogy milyen lehetőségeid vannak, hogy a gyógyulás útjára lépj.
A blogsorozat további részei:
Gyógyítsd meg a szíved 1. – A gyászról
Gyógyítsd meg a szíved 3. – Elengedés, a gyászfeldolgozás művészete
